Az ókortól a középkorig
Az ember kereken 5000 évvel időszámításunk előtt, a háziasítással kezdett el foglalkozni a lóval. Kezdetben a tenyésztés és a tartás volt a legfőbb tevékenységi kör. I. e. 2000-től nagy tekintélyre tettek szert a harckocsihajtók, mint egy önálló szakma képviselői, mivel ők képezték az ókor korai szakaszának harci alakulatait, ezenkívül létük az első népvándorlás alapvető feltétele is volt. Kikkuli szövegeiben (i. e. 1400-1250) utalások maradtak ránk a harckocsik elé fogott lovak, valamint a tenyészmének kiképzéséről, részletes edzésmenetéről és tenyészkiválasztásáról. A harckocsis harcosról a lovas katonára való áttérés - i. e. 1250 és 880 között - új gondolaokat vetett fel. A hátaslóval való bánásmódról szóló első, csak töredékeiben fennmaradt utalások az athéni Cimontól származnak. A kiképzett harci és parádés lovak lovaglásáról szóló összefüggő szöveg a görög hadvezér és filozófus, Xenophon (i. e. 430-355) tollából maradt ránk. Xenophón a hadjáratai alkalmával felismerte a jól képzett lovasság előnyeit, ezért az ifjú görög nemesek számára megírta irányadó művét "Peri Hippikés" ("A lovasművészetről") címmel. Ebben Xenophón leírja, hogyan lovagolja az ifjú nemesember a teljesen kiképzett lovat, "a fiatal lovast tapasztalt lóra" jelmondathoz hűen. A fiatal lovak felnevelését és kiképzését a görögöknél a kiképzők végezték, akik külön szakmai réteget alkottak. Ezekkel a "belovaglókkal" írásos szerződést kötöttek, amely meghatározza, milyen ismeretek birtokában tekinthető a ló tanulási ideje lezártnak ... amelynek elsajátíttatásáról a fiatal ló kiképzőjének gondoskodnia kell. A segítségadással, valamint az egyes feladatok kivitelezésével kapcsolatos első utalások mellett Xenophón pontos utasításokat as a lóval való bánásmódot illetően. A lovat egyéniségként kezelte. Számára a ló megértése és mentalitásának elfogadása előnyt élvezett a durva erőszakkal szemben. "A lovak mellett soha ne veszítsd el önuralmadat, ez a legfontosabb szabály mindne lovas zsámára." Az ezt követő évaszázadokon háborús események nyomták rá bélyegüket a lovasművészet fejlődésére. Ezzel kapcsolatban jelentős különbség mutatkozott a mongol és hun, valamint az európai ember lovaglása között: a hunok és a mongolok a gyors, kitartó és fordulékonyl ovakat részesítették előnyben, amelyek alkalmasak voltak jellegzetes harcmodoruk - támadás, látszólagos menekülés, az ellenség tőrbe csalása és lerohanása gyakorlására. Az európai haderők ezzel szemben megpróbálták az ellenséget zárt, széles frontba tömörülve nagytestű, inkább nehézkes lovaikon lándzsájuk segítségével a nyeregből kibillenteni. Ebből az időből csak szórványos utalások és írások maradtak fenn lovas és ló kiképzéséről. |