XVII. század - felvilágosodás a ló kiképzésében
Griosne egyik legsikeresebb tanítványa Pignatelli volt. Úgy fejlesztette tovább Griosne kiképzési rendszerét, hogy kiiktatta a brutális és durvaság egy részét. Ezzel Pignatelli a lókiképzésben bekövetkezett a felvilágosodás időszakának határkövét jelenti, amely a későbbi francia mestereknél teljesedett ki. Az ő leghíresebb tanítványa Pluvinel volt, akinek az akkori időkig teljesen ismeretlen mottója abszolút újdonságként hatott: "Büntetés helyett dicséret". Az olasz iskolával szemben a francia iskola fejlesztőja volt, amelyet három vezérgondolat fémjelzett:
A lovasoktatás menetéről teljesen újszerű nézeteket vallot. Mivel maga is későbbi királyok lovasoktatójaként tevékenykedett, nagyon jól ismerte az illemszabályokat és érintkezési formákat. Művében, a "La Manege royale"-ban kéri, hogy az oktató tanítványával ne kiabáljon, őt ne fenyegesse. "Sokkal jobban lehet egy tanítványt oktatni, ha keveset és a megfelelő időben beszélünk, mivel ha mindig kiabálunk, amint az a nagy többség teszi, úgy e művészet oktatásában sokáig lesz dolgunk a tanítvánnyal, amíg ügyes lovast faragunk belőle". Irányadó alapelve a következő: "A ló is leljen örömet a lovaglásban, egyébként a lovasnak semmi sem fog sikerülni." Pluvinel új ötleteivel és pedagógiai képességével gondoskodott arról, hogy Itália után Franciaország is a lovaskiképzés központjává vált. Az angol lovaglómester, Newcastle hercege öncélként gyakorolta az idomító lovaglást. Számára ez a fajta munka volt, ami a lovak lényének és képességének tökéletesen megfelel. Lovas akadémiája az akkori idők netovábbjának számított, ő maga egy zseni volt. Tanítványai egész Európából sereglettek hozzá, különösen azonban Németországból és a skandináv országokból. Newcastle hercegénél ellentmondásban volt egymással az elmélet és a gyakorlat. Így például, mint túlságosan erőltetett módszert, elvetette a pilárok közötti munkát, a lovakat azonban egy oszlop körül a legkisebb átmérőjű körön edzette és a föld feletti iskola arról híresült el, hogy az iskolaugrásokat képes volt a lovaknak három hónapon belül megtanítani, sajnálta azonban, hogy az állatokat ezt követően gyakra többé semmire sem lehetett használni. A XVII. században számtalan olyan újítás született meg gondolatban és került is át a gyakorlatba, amely megvetette a lovaglás pozitív továbbfejlődésének alapjait; így pédául Newcastle fejlesztette ki az első oldaljárás elődjét, a "fejet a kiskörbe" gyakorlatot. Fáradozásai azonban akkoriban még szokásos idomító ülésen: a villaülésen, valamint a lótól előre altartott lábtartáson vallottak kudarcot. A túlzott méretű nyeregpárnák következtében a lovas nem tudott a nyeregben ülni. Néhány mester már ebben az időben is felismerte az ebbéli hiányosságokat, így pédául Pinter von der Aue, de csak Guériniére-nek, XV. Lajos királyi lovaglótanárának és istállómesterének sikerült a XVIII. dzázadban egy új, párnázat nélküli nyereg bevezetésével a mély ülés feltételeit megteremtenie. |